Pages

2010. október 30., szombat

Megasztár 5 - 5. döntő - Gusztos Bence távozott a versenytől



Megasztár 5 – Top 9 – 5. döntő – 2010.10.29. – 1. rész

A szerelmes dalok döntője is a Hangrobbanással, vagyis az idei Csillagdallal indult.
Az első rész egyéni produkciói:
Patai Anna – Lovefool (The Cardigans)
Lakatos Yvette – Because of you (Kelly Clarkson)
Kökény Attila – Love Story (Filmzene)
A Hangrobbanás után megmutattuk a szavazás állását, az első rész végén pedig azt is láthatták a nézők, merre mozdultak el a versenyzők a ranglistán a szavazatok számát tekintve.
Videó


Megasztár 5 – Top 9 – 5. döntő – 2010.10.29. – 2/2. rész

Presser Gábor Gusztos Bence intonációs zűrjeire hívta fel a figyelmet, a Kossuth-díjas zenész gyengének ítélte a kiskunhalasi srác szereplését. Fridi múlt héten keményen kritizálta Bencét, az adást visszanézvén lelkiismeret furdalása is támadt a zsűritagnak emiatt. Mester szerint Bence most sokkal jobban teljesített, mint eddig, és annak is örült, hogy kiderült: Fridinek van lelkiismerete.
Giorgio és Gusztos Bence szereplése után a Csík Sanyi által tartott énekórák kulisszatitkaiba nyerhettünk betekintést, a Megasztár kórusával, a Vocal Stars-szal kiegészülve a Queen szerelmes dalát közösen adta elő a kilenc legjobb versenyző. Ezután ismételten megmutattuk, merre mozdultak el a versenyzők a ranglistán a szavazatok addigi számát nézve, az utolsó jelentés óta.
Videó


Megasztár 5 – Top 9 – 5. döntő – 2010.10.29. – 3. rész

A harmadik rész egyéni produkciói:
Kállay-Saunders András – Mercy (Duffy)
Szíj Melinda – How lucky can you get (Barbra Streisand)
Videó

Megasztár 5 – Top 9 – 5. döntő – 2010.10.29. – 4. rész

A negyedik rész egyéni produkciói:
Tolvai Renáta – Lady Marmalade (Labelle / Christina Aguilera, Pink, Lil’ Kim, Mya)
Szeleczki Dávid – Lonely no more (Rob Thomas)
Az egyéni produkciók után megmutattuk, hogy kik állnak az utolsó öt helyen a szavazásban. A héten elstartoltak a Megasztár-klubkoncertek, a már kiesett és a még versenyben lévő énekesek újra találkoztak egymással és rajongóikkal.
Videó



Megasztár 5 – Top 9 – 5. döntő – 2010.10.29. – 5. rész

A Top 9 utolsó közös dala után a legizgalmasabb rész, az eredményhirdetés következett. Gusztos Bence és Lakatos Yvette maradt utoljára a nevek sorolásában, kettőjük közül a zsűri választott: Yvette maradt, az ötödik döntő végén Bencének szólt a Búcsúdal. A szavazást módosított szabályokkal indították újra a műsorvezetők.
Videó

Yvette, Bence és Dávid maradt utoljára

A döntők legizgalmasabb része ismét elérkezett, a nézők szavazatai alapján biztosan továbbjutott versenyzőket egyesével szólították a műsorvezetők. Lakatos Yvette, Gusztos Bence és Szeleczki Dávid maradt utoljára a színpadon, hármuk közül Dávid kapta a legtöbb voksot, így ő csatlakozhatott a többiekhez a lihegőben. A zsűri Yvette és Bence közül döntött.
Videó

Újra felcsendült a Búcsúdal

Lakatos Yvette-et mentette meg a zsűri, a Megasztár 5 kilencedik helyezettje Gusztos Bence lett. A szerelmes dalok döntőjének végén neki szólt az Álomvilág, az idei Búcsúdal.
Videó


A nézők szavazatai alapján 7 versenyző jutott tovább:

Giorgio,
Kökény Attila,
Kállay-Saunders András,
Patai Anna,
Szeleczki Dávid,
Szíj Melinda,
Tolvai Renáta,
a zsűri Lakatos Yvettet juttatta tovább,

Gusztos Bence
nem folytathatja a versenyt.


Forrás: tv2.hu





0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése