Pages

2010. szeptember 26., vasárnap

Megasztár 5 - Az első élőadás - 13 versenyző került a döntőbe


Hangrobbanással startolt az élő Megasztár

A négy eddigi Megasztár-győztes előadása, a vadonatúj Csillagdal adta meg a kezdőlökést az idei legjobb 24 formáció párbajversenyének!

(Csillagdal: Hangrobbanás – Dangerous
Stefan Olsson / Fred Johansson
© Universal Music Publishing AB (STIM))
Videó


Már minden készen állt, csak Pici bácsi hiányzott

Fergetes volt a hangulat a Megasztár vadonatúj stúdiójában, a zsűritagok közül Presser Gábor azonban nem tudott jelen lenni biciklis balesete miatt. Pici bácsi így telefonon köszönt be az élő adásba!
Videó


Tolvai Renáta vs. Giorgio – You’re the one that i want – Fridi: “Volt honnan leesni”

Kellemes indítás volt, de az eddigi produkciók után volt honnan leesnem – így jellemezte Friderikusz Sándor az elsőként párbajozó két fiatal produkcióját, melyben a Grease című mozifilm betétdalát adták elő. Reninek csak a kritika maradt, Giorgio viszont örülhetett továbbjutásának!
Videó


Kökény Attila vs. Sárközi Lili – Let It Be – Inkább együtt, mint egymás ellen

Sárközi Lili és Józsika Kökény Attilával vívott fantasztikus zenei Párbajt a Megasztár 5 stúdiójában. A versenyzők a Let It Be című klasszikus Beatles-slágerrel harcoltak a nézők szavazataiért. Attila úgy tűnik, eleget tett Eszenyi Enikő kérésének, ugyanis sikerült ledobnia néhány kilót a középdöntő óta, amiért a Kossuth-díjas színésznő meg is dicsérte a 35 éves zenészt.
Videó


Kökény Attila vs. Sárközi Lili – A döntés

Lilit szívesebben nézem, Attilát szívesebben hallgatom – Friderikusz Sándor így foglalta össze véleményét a két párbajozó produkciójáról. A nézők szavazatai alapján végül Lilike és kisöccse maradt alul a párbajban.
Videó


Kállay-Saunders András vs. Bolyki Balázs – Freedom – Fridi megvédte Mestert

Történelmi pillanat a Megasztárban: Friderikusz Sándor megvédte Mester Tamást! Kállay-Saunders András a Bolyki Balázzsal szemben vívott dalpárbaj után elmondta: harc helyett inkább egy felejthetetlen produkcióval akarták megajándékozni a nézőket. Mester Tamás szerint át tudna alakulni a magyar popipar Andrással, Eszenyi Enikő egy kidobófiúéhoz hasonlította Bolyki Balázs megjelenését. A nézők ezúttal András mellett döntöttek.
Videó


Szíj Melinda vs. Keskeny Márk – Aquarius – A zsűri nem tudott volna dönteni

Mester Tamásnak Melinda volt jobb, Sándornál Keskeny Márk tarolt, de a nézők döntöttek, Szíj Melinda mellett. A 41 éves külkereskedelmi ügyintézőt ezúttal már lánya is elkísérte a stúdióba, aki eddig ellenezte anyja versenyzését!
Videó


Fivérek vs. Lifejune – Hotel California – Enikő New York-i kalandja

Eszenyi Enikő madridi és New York-i villámlátogatást élt át a két zenekar párbaja alatt. Mester Tamásnak a több órás, happy end nélküli szex jutott eszébe a gitárszólókat hallgatva. Bár a zsűri szerint egyöntetűen a Lifejune produkciója volt a jobb, a Fivérek rajongótábora úgy tűnik, bízott az erősebb folytatásban, így ők jutottak tovább a döntőbe.
Videó


Gusztos Bence vs. Genya – Pocsolyába léptem – Eszenyi szerződteti Genyát?

Genya, a Megasztár történetének talán eddigi legfurább figurája Gusztos Bencével csapott össze, a párbajt Bence nyerte meg. A punk targoncavezető azonban lehet, hogy nem végleg búcsúzik a színpadtól, Friderikusz Sándor ugyanis adott egy ötletet Eszenyi Enikőnek, ami Genyának is nagyon tetszett …
Videó


Horváth Alexandra vs. Patai Anna – Egy új élmény – Anna természetessége győzött

A két 11 éves kislány az Aladdin betétdalát adta elő duettben és egyben vetélkedett egymással. Eszenyi Enikő szerint Alexandra szárnyalt, bár Anna természetesebb volt az előadásban. A nézők Annára küldtek több szavazatot!
Videó


Adam’s Comedy vs. Idol Eyed – Billie Jean – Fridibe költözött Michael Jackson lelke?

Friderikusz Sándor indián nagyasszonynak nevezte Eszenyi Enikőt, amit a művésznő nem díjazott. A showman Enikő igen szokatlan és egyedi viseletére utalt megjegyzésével. Tóth Ádám, az Adam’s Comedy frontembere már régóta akart jelentkezni, de mindenképpen zenekarral, ezért várt idáig. Rolandék a lányrajongók szavazataiban bíztak legfőképp. Mester Tamás inkább az Idol Eyed továbbjutására számított, ugyanis az Adam’s Comedy Billie Jeanje szerinte túl intelligensre sikerült ehhez az országhoz. Tamás végül pozitívan csalódott, mert a nézők Ádámékra küldtek több voksot!
Videó


Páll Tímea vs. Varga J. Bernadett – I love rock’n'roll – Detti nem sokkal édesapja temetése után újra a színpadon

Egy igazán nagy sláger keretein belül kellett megküzdeniük, de mindketten nagyon csúnya kritikát kaptak a zsűritől – Detti azonban még lehet az Év Hangja, a nézők szavazatainak köszönhetően!
Videó


Szonia Cassius-Clay vs. Szeleczki Dávid – One – Szonia utolsó Megasztáros versenyszáma

Szonia kislányáért, Dávid már kiesett bátyja büszkeségéért énekelt a Megasztár párbajában. A zsűriben ismét nem volt egyetértés, de a nézők döntöttek, Dávid mellett!
Videó


Lakatos Yvette és Radics Gigi – Clau szerint Beyonce felkötheti a nadrágját

Lakatos Yvette már Kanadából is a Megasztárba vágyott, Radics Gigi egy kis faluból érkezett, de már a fővárosban is megismerik! Yvette-nek két nagyon fontos dolog van most az életében: a Megasztár és első párkapcsolata. Gigi egyben édesapja kettétört álmait is szeretné megvalósítani.
Videó


Lakatos Yvette vs. Radics Gigi – Listen – Mester mindkettőt akarta

Az egyik istennő, a másik még istenibb – így véleményezte Enikő a fantasztikus Yvette-Gigi produkciót, Sándor már nem volt ennyire elragadtatva. Mester Tamás mindkettőjüket szívesen látná a döntőkben, szerinte mindenképpen kellene egy közös duettet is készíteniük a lányoknak.
Videó


Csonka Andreas vs. Street – Stayin’ Alive – Egy “platinalemezes” a négy barát ellen

Évek óta együtt zenélnek, de most egymás ellen kellett dalharcba szállniuk: Csonka Andreas a Bee Gees slágerének átdolgozásával egyedül nyomta le barátait: Krisztiánt, Máriót, Igny-t és Bárót, vagyis a Streetet alakító fiúkat!
Videó


Feszültség a zsűritagok között a 13. döntős személye miatt

A nézők által legkevesebb szavazatot kapott 12 versenyző közül a zsűri Tolvai Renátát juttatta tovább a döntőkbe. A döntés nehezen született meg, vitás percek után végül Friderikusz Sándor állt Eszenyi Enikő mellé, így dőlt el Reni bent maradása, aki legelsőként párbajozott, így az egész adást végigizgulhatta …
Videó


Íme a Megasztár 5 tizenhárom döntőse!

A nézők és a zsűri döntése alapján a következő 13 énekes ill. formáció versenyezhet majd a Megasztár 5 döntőiben: Giorgio, Kökény Attila, Kállay-Saunders András, Szíj Melinda, Fivérek, Gusztos Bence, Patai Anna, Adam’s Comedy, Varga J. Bernadett, Szeleczki Dávid, Lakatos Yvette, Csonka Andreas és a zsűri megmentettje, Tolvai Renáta.
Videó



Forrás: tv2.hu

2010. szeptember 24., péntek

Az új Csillagdal - Hangrobbanás


Így készült az új Csillagdal, a Hangrobbanás

Az idei Csillagdal hosszas válogatás után került kiválasztásra, végül egy svéd dalszerzőpáros zenéje lett a befutó, a magyarországi verziót Romhányi Áron hangszerelte, a dalszöveg pedig Orbán Tamás tollából származik. Az eddigi négy Megasztár-győztes láthatóan élvezte a Hangrobbanás stúdiófelvételét, pillants be a feléneklés kulisszái mögé a videó segítségével!

(Csillagdal: Hangrobbanás – Dangerous – Stefan Olsson / Fred Johansson © Universal Music Publishing AB (STIM))
Videó



forrás: tv2.hu

2010. szeptember 20., hétfő

Megasztár 5 - Középdöntő 3. adás



Megasztár 5 középdöntő 3. adás – 1. rész

A középdöntőben ezúttal 50 tehetség verseng, ám közülük csak 24 juthat tovább a Megasztár 5 első élő műsorába. Vannak, akik már fellélegezhetnek, mert a zsűri bizalmat szavazott nekik.
Akik már biztos hogy ott lesznek az élő műsorban:
Patai Anna, Sonia Cassius-Clay, Adams Comedy, Kökény Attila, Szíj Melinda, Street
Még 18 versenyző juthat be.
Videó


Megasztár 5 középdöntő 3.adás – 2.rész
Akik tovább jutottak:
Gusztos Bence, Radics Georgina, Varga J Bernadett, Ianaa, Fivérek,
Videó


Megasztár 5 középdöntő 3. adás – 3.rész
Akik továbbjutottak:
Horváth Alexandra, Idol Eyed, Djordjevic István "Giorgio", Bolyki Balázs, Kállay-Saunders András, Lakatos Yvette, Tolvaj Renáta
Videó


Megasztár 5 középdöntő 3. adás – 4.rész
Akik tovább jutottak:
Lifejune, Páll Tímea, Genya, Szeleczki Dávid, Keskeny Márk, Csonka András "Andreas"
Videó



Forrás: tv2.hu

2010. szeptember 12., vasárnap

Megasztár 5 - Középdöntő 2. adás


Megasztár 5 középdöntő 2. adás – 1. rész

Továbbjutók:
Szíj Melinda, Fekete Jenő, Kökény Attila, Csonka András "Andres", Csorba Attila "Gino", Szeleczki Ádám, Szeleczki Dávid



Megasztár 5 középdöntő 2. adás – 2. rész
Továbbjutók:
Genya, Keskeny Márk, Patai Anna, Horváth Alexandra, Djordjevic István "Giorgio", Bolyki Balázs, Danis Elza, Street



Megasztár 5 középdöntő 2. adás – 3. rész
A középdöntő harmadik fordulójának kezdete
Továbbjutók:
Adams Comedy, Sonia Cassius-Clay, Kökény Attila, Szíj Melinda, Patai Anna,


Forrás: tv2.hu


2010. szeptember 4., szombat

Megasztár 5 - Középdöntő 1. adás


Megasztár 5 középdöntő 1. adás – 1. rész
Idén nemcsak szólóénekesek, hanem csapatok is versenyben vannak az Év Hangja megtisztelő címért, ám a zsűri az összes jelentkező közül csak kétszáz előadót engedett be a középdöntőkbe. Ismerkedj meg velük!
Videó - 1. rész


Megasztár 5 középdöntő 1. adás – 2. rész
A középdöntős zenekarok felkészítését Pély Barna és Mits Gergely, a United együttes két oszlopos tagja segíti. A tanárok csak verejtéket tudtak ígérni a Mega-jelölteknek, no meg első osztályú szakmai segítséget.
Videó - 2. rész


Megasztár 5 középdöntő 1. adás – 3. rész
A Megasztár jelöltek egymás mellett, mégis egymás ellen küzdenek. Nagy kiborulások, balul sikerült próbák, erőn felüli teljesítmények, de káprázatos produkciók és fergeteges előadások váltják egymást.
Videó - 3. rész


forrás: tv2.hu

3. adás - Válogatás


Megasztár 5 őszi casting 3. adás – 1. rész
Eljött az utolsó alkalom, hogy a Legenda zsűrije a középdöntőbe jutassa azokat, akiknek tehetségét méltónak tartja arra. Kattanj a videóra és nézd meg ki az, akinek esélyt adtak. A színpadon ismét felbukkannak fura figurák, a sort egy hastáncos kezdi, akinek produkciójáról Mester Tamásnak a Csillagok háborúja jutott eszébe… az ikrek és az átkot levevő fiú csak ezután érkezett.

Videó - Harmadik adás 1. rész


Megasztár 5 őszi casting 3. adás – 2. rész
A meghallgatáson jó néhány zenekar és egyéni előadó okozott kellemes meglepetést a zsűrinek, ám azok sem maradtak el, akik vidám percekkel színesítették a meghallgatást. Volt, aki nyelvi leleménnyel akart minél több időt megszerezni magának az ítészek életéből, az ő nótája így szólt: \”Soha se mondd, hogy vége…\”

Videó - Harmadik adás 2. rész


Megasztár 5 őszi casting 3. adás – 3. rész
A casting utolsó pillanataiban titokzatos dolgokra derült fény – kattanj a videóra és tudd meg, miként hozott össze a tehetségkutató egy szerelmespárt, miért is jelentkezett egy festett arcú fiú a meghallgatásra és miért érzett ellenállhatatlan kísértést Tilla, hogy térdre ereszkedjen a zsűri előtt.
Videó - Harmadik adás 3. rész



Forrás: tv2.hu