Pages

2010. augusztus 28., szombat

Magyar Susan Boyle?


Megvan a magyar Susan Boyle

GYŐR – A Megasztár 5. megtalálta a magyar Susan Boyle-t (49)! A TV2 tehetségkutatójába jelentkezett Szíj Melindáról (41) senki sem feltételezte, hogy olyan hanggal büszkélkedik, mint egy amerikai bluesénekesnő.
Hirdetés

A zsűri is egykedvűen fogadta a kiskosztümös, visszahúzódó hölgyet. Majd mind a négyük álla leesett, amikor Melinda énekelni kezdett.

– 18 éves korom óta énekelek, de sosem volt vágyam, hogy híres legyek. Korábban, 1988-ban jelentkeztem egyszer a Ki mit tud?-ra, egy fordulón jutottam túl, de utána ezzel kapcsolatban sosem voltak nagy sikerélményeim. Aztán jött a család, a két gyerek, évekig nem is foglalkoztam az énekléssel. Ha őszinte akarok lenni, még mindig nem értem igazán, miért jutottam tovább – vallotta be Melinda.

– Tudom, mik a határaim, azt is tudom, hogy nem vagyok szép, egy szürke egér vagyok. De amikor énekelek, megszűnik a világ, akkor nem érdekel, hogy nézek ki – jelentette ki a külkereskedelmi ügyintézőként dolgozó Melinda. Ez Friderikusz Sándornak is feltűnt.

– Mikrofonnal a kezében teljesen megváltozik, mintha két egyéniség lenne – osztotta meg a véleményét az ítész az asszonnyal, akit a TV2 tehetségkutatójában máris a magyar Susan Boyleként emlegetnek.

Az angol hölgy pár éve hasonló meglepetést okozott a Britain's Got Talent című tévéshow-ban. Eleinte senki nem sejtette, hogy énekével második helyezett lesz, nem is beszélve arról, hogy Boyle valóságos világsztár lett, felfedezése óta 12 millió eurót, azaz 3,4 milliárd forintot keresett. Pár napja például az is kiderült, énekelhet a pápának is.

Hogy Melinda részesül-e majd hasonló ajándékban, nem tudni, egy biztos, hatalmas meglepetésekkel szolgál még a Megasztár 5. nézőinek.
forrás: blikk.hu

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése